Ballai Éva gyógytornász
Bejelentkezés: +36 20 563 2355

2000-ben végeztem a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karán mint gyógytornász. Kezdőként a házi betegápolásban vettem részt, főként ortopédia, traumatológia szakterületen. Közben önkéntesként a Szent János kórház traumatológiáján fejlesztettem tovább tudásomat, ahol főként sportsérülésekkel, illetve különböző gerincbetegségekkel foglalkoztam. 2002-2003-ig az Uzsoki Utcai Kórház Ortopéd Traumatológiai osztályán, később pedig egy budapesti mozgásstúdióban dolgoztam.
2006-ban gyógytornász kolléganőkkel megnyitottuk saját mozgásközpontunkat (Spine Art) melynek Holcsa Judittal és Somlai Orsolyával együtt alapító tagja vagyok.
A rendelőben gerincproblémákkal, sportsérülésekkel, akut-és krónikus mozgásszervi problémákkal foglalkozunk. Gyógytornászként naponta szembesülök a stresszes, mozgásszegény életmódunkból adódó, egyre fiatalabb életkorban jelentkező nyakkal, háttal, derékkal, különböző ízületekkel kapcsolatos panaszokkal. Ezeken a panaszokon kívánok segíteni, és a mozgásterápiával, mozgással kapcsolatos életmódbeli tanácsokkal próbálok jobb életminőséghez juttani embereket.
Az évek során folyamatosan részt veszek különböző szakmai továbbképzéseken, ahol sokféle modern, és rendkívül hatékony kezelési módszerrel ismerkedhettem meg, és tanulom az embert „egészben", és nem csak „részleteiben" látni. Ez a holisztikus szemlélet hivatásommá vált. A mondat, mely szerint „Minden mindennel összefügg" megfigyelhető az emberi szervezetnél is. Testünk különböző részei bonyolult kölcsönhatásban dolgoznak együtt, egynek a "meghibásodása" több, akár távoli testrész megbetegedését idézheti elő.
Mozgásközpontunk célja a helyes „test-tudat" kilakítása, ezeknek az összefüggéseknek a mélyebb megismertetése betegeinkkel. Mindenkinek ajánlom a gyógytornát, aki időt szán kondíciója, mozgékonysága és egészsége megőrzésére. Meggyőződésem, hogy mint az élet sok területén, itt is rendkívül fontos a sokat hangoztatott megelőzés a „prevenció", illetve, hogy a korán felfedezett problémák nagyobb hatékonysággal kezelhetőek. A gyógytorna, a mozgás testünk gyógyszere, vagy inkább vitaminja, mással nem pótolható, csak kiegészíthető.
Ne feledjék: mozgás minden korban javít az élet minőségén, bármilyen életkorban elkezdhető ha megfelelő szakember segítségével történik.
- McKenzie A, B, C
- 3D Scoliosis Terápia (gerincferdülés és Scheuermann betegség kezelése)
- Terrier terápia A
- Fit Ball Basic
- SMR masszázs (Trigger pont terápia)
- K-Active Taping
- Manuálterápia (Barvincsenko)
- Kinematic Taping
- Jógaoktató (Bindusar Jóga)
- Perifériás Idegmobilizáció (Neurodinamika)


